Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

22 millió facsemetét ültet a kormány tavasszal


MIP2016-57-1030x687

A tavaszi időszakban 22 millió facsemete elültetésével járul hozzá a kormány a magyar erdők fenntartásához, emellett 2019-ben több mint 6000 hektárral növelik az erdőterületek számát – jelentette be Nagy István miniszter Kismaroson, az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából rendezett díjátadó ünnepségen.

Az agrárminiszter ismertette: Magyarországon viszont az elmúlt száz évben duplájára nőtt az erdők területe, amely jelenleg 2 millió hektárra, az ország területének 22 százalékára tehető. Az állami erdőgazdaságok évente több milliárd forintnyi turisztikai, közjóléti fejlesztést hajtanak végre. Az állami erdészeti társaságok kezelésében összesen 81 kilátó, 159 szálláshely, 36 erdei iskola és 25 látogatóközpont van.

Az Erdők Nemzetközi Napja hagyománnyá érett, s évről-évre az időszerű kérdésekre irányítja a figyelmet. Az idei rendezvény témája az erdő és az oktatás. Nagy István kiemelte, fontos, hogy már kisgyermekkorban tudatosítsuk a természet értékeit. Éppen ezért létesített a kormány több mint egy tucat erdei iskolát, további 18-at pedig felújított az elmúlt években. A diákok így izgalmas élményekkel gazdagodva testközelből ismerhetik meg a hazai erdőket.

A kormány célja az erdőterületek nagyságának növelése és az erdei turizmus további fejlesztése – mondta Nagy István. Hozzátette: újabb turistaházak felújítását tervezik és hangsúlyt fektetnek az erdészeti oktatás fejlesztésére, valamint ismeretterjesztő programok szervezésére, hogy a természeti értékeket megismerve, minél többen magukénak érezzék az erdők védelmét.

Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselőjeként elmondta: fontosnak tartják az erdő- és természetjárást, éppen ezért több beruházást is igyekeznek megvalósítani a Dunakanyar börzsönyi részén. Többek között egy „Börzsöny ringet” szeretnének kialakítani azoknak, akik szeretnék kerékpárral kisebb vagy nagyobb körben körbebiciklizni a hegységet.

Hozzátette: az elmúlt években a gazdasági eredményeknek köszönhetően egyre több család engedheti meg magának, hogy akár egy hétvégére, vagy nyáron egy-két hétre belföldön kiránduljon. Az Eurostat adatai szerint 2010-hez képest 2 millió emberrel több engedheti meg magának azt, hogy elmenjen egy kéthetes nyaralásra.

Az eseményen a Pro Silva Hungarie díjakat, a Pro Silva Hungarie Emlékplaketteket és elismerő okleveleket is átadtak.

vasarnap.hu


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük