Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák, Gazdaság

20-40 százalékkal drágulhatnak a pálinkák a népegészségügyi termékadó miatt


pálinka 3

Június-júliusban az adótörvények elfogadásával Magyarországon az összes szeszes italra kiterjesztették a népegészségügyi termékadót. Ez azt jelenti, hogy az eddig NETA-t fizető termékek népegészségügyi termékadója 20 százalékkal magasabb lesz, míg a gyümölcspárlatok, a pálinkák és a keserűlikőrök – amelyek eddig mentesek voltak a NETA alól – 2019 január elsejétől NETA kötelessé válnak – közölte az arárszektor.hu-val Barabás Attila, a Győri Likőr Zrt. vezérigazgatója.

Ahogy korábban az agrárszektor is megírta, e változás drasztikusan befolyásolja majd a fogyasztói árakat. A vezérigazgató szerint azok a boltok polcain lévő literes pálinkák és keserű likőrök, amelyek szeszfoka 50 térfogatszázalék feletti, 2019. januárjától több mint kétezer forinttal lehetnek drágábbak.

Ez 30-40 százalékos áremelésnek felelhet meg, ami drasztikusan ronthatja e temékek piaci pozícióit.

Korábban szakmai javaslatként felmerült, hogy a pálinka áfáját helyezzék öt százalék alá a drasztikus áremelkedés megelőzése érdekében. A vezérigazgató szerint az áfacsökkentés megoldás lehetett volna, de az Agrárminisztérium és a Pénzügyminisztérium nem támogatta ezt az elképzelést.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük