11 kg-os győztes fogással ért véget a megyei horgászverseny Vásárosnaményban

III. Feeder megyei horgaszverseny vasarosnameny gergelyiugornya (1)
Vásárosnamény – A Bereg szíve, Vásárosnamény ismét nívós eseménynek adott otthont, ugyanis a Sporthorgász Egyesületek Szabolcs – Szatmár – Bereg megyei Szövetségének rendezésében, immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Feeder Bajnokság megyei fordulója. A Vásárosnamény holt-ágán, a Keskenyen megrendezésre kerülő eseményen húsz horgász részvételével zajlott, három zónás rendszerben.

A feederbotos horgászat kétségkívül leginkább fejlődő horgászmódszer, mely által egyre több feeder verseny kerül megrendezésre, lebonyolításra. Hatalmas népszerűségének oka egyszerű! A magyar horgászok körében a fenekező horgászatnak igen komoly kultúrája van. Leginkább az egyszerűsége, viszonylag kicsi eszközigénye, és végül, de nem utolsósorban hatékonysága tett igazán ismertté! De ugye, mint a legtöbb valamire való „tanítvány”, ez is felülmúlta „mesterét”, a fenekező horgászatot.
III. megyei Feeder horgasz bajnoksag Vasarosnameny (49)
A Bereg szívében lebonyolításra kerülő megyei szintű többfordulós verseny utolsó állomása volt ez.  A húsz induló részvételével zajló megmérettetésen számos profi horgász küzdött a végső elsőbbségért. A díjazást tekintve fordulónként az első öt helyezett, az utolsó fordulót követően külön az összesítés (a két legjobb eredmény) szerinti öt legsikeresebb versenyző került díjazásra. 
III. Feeder megyei horgaszverseny vasarosnameny gergelyiugornya (4)
A beregi Holt – Tisza vízpartja mentén zajló mérlegelés során, számos szép fogás került mérlegelésre, ahol összesen 49 kg hal került mérésre.  A végső győzelmet végül a 20-as rajtszámmal induló Vladika Sándor szerezte meg. A győztes 11.370 grammos teljesítményével vihette haza a győztesnek járó trófeát.

III. Feeder megyei horgaszverseny vasarosnameny gergelyiugornya (2)
Az ünnepélyes eredményhirdetésen a verseny főszervezője, Szilágyi Imre hirdette ki a helyi, ezt követően a megyei verseny összesítésének végső helyezettjeit, majd adta át az elismeréseket és a kupákat. A Bereg szívében megrendezendő Megyei Feeder Bajnokság harmadik, vásárosnaményi fordulójának helyezettjei a következők voltak:III. megyei Feeder horgasz bajnoksag Vasarosnameny (50)

I. Vladika Sándor 11.370 gramm

II. Nagy András 8.275 gramm

III. Varga Krisztián 8.665 gramm

IV. Dr. Lakatos Szabolcs 7.125 gramm

V. Szűcs Zsolt 7.945 gramm

VI. Gergely István 5650 gramm

III. Feeder megyei horgaszverseny vasarosnameny gergelyiugornya (3)

A  megyei Feeder Bajnokság Szuperkupa végső győztesei:III. megyei Feeder horgasz bajnoksag Vasarosnameny (52)

I. Vladika Sándor 2 pont 26.120 gramm 

II. Meskó Sándor 2 pont 15.595 gramm

III. Gajdos Gergő 3 pont 15.825 gramm

IV. Papp Dániel 5 pont 15.695 gramm

V. Vadon Dániel 5 pont 15.155 grammIII. megyei Feeder horgasz bajnoksag Vasarosnameny (53)

VI. Mile Pál 5 pont 14.895 gramm

VII. Gergelyi István 5 pont 9.480 gramm

 

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Minden vélemény számít!