rabló

Vásárosnamény – A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2018. április 19-én helybenhagyta a rablás és testi sértés bűntette miatt B. M. vádlottal szemben elsőfokon kiszabott 11 év fegyházbüntetést. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2017. július 19-én este Vásárosnaményban odament az utcán kerékpárral közlekedő idős férfihez, és 200 Ft-ot kért tőle. A sértett átadta a pénzt a vádlottnak, aki ezután hirtelen ököllel orron ütötte a őt, majd elvette tőle a kerékpárját. Az ütés következtében orrcsonttörést szenvedett sértett az orvosi ügyelet irányába indult gyalog, a nő azonban utánament, és megöléssel fenyegette meg, majd ellökte, és további pénzösszeget követelt tőle. A nő a földön fekvő idős férfi fejét, vállát, lábát rugdosta, majd letépte a sértett kezén lévő karórát, a zsebéből pedig kivette a telefonját, és azokkal eltávozott a helyszínről. Súlyosító körülményként értékelte a törvényszék, hogy a többszörös, különös visszaeső vádlott röviddel korábbi büntetéséből történő szabadulása után, ittas állapotban, útonállásszerűen követte el a bűncselekményt. Az ítélet jogerős.

Nyíregyházi Törvényszék

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Minden vélemény számít!