10 éves évfordulót ünnepelt a vásárosnaményi Közbiztonsági Polgárőrség

AdventiProgramok_Vasarosnameny2018kicsi

10 éves évfordulót ünnepelt a vásárosnaményi Közbiztonsági Polgárőrség

Vásárosnamény, Jánd – Egy jubileum minden ember vagy szervezet életében fontos mérföldkő, melyet igyekeznek méltó módon megünnepelni. Így történt ez a hétvégén is, ahol fennállásának 10 éves évfordulóját ünnepelte a Vékony Ferenc által vezetett vásárosnaményi Közbiztonsági Polgárőrség. A szerevezet egy évtizede alatt számos helyszínen és eseményen állt már a Bereg szíve és a környező falvak rendelkezésére. A kerek évforduló mellett a szervezők méltó helyet találtak a jubileummal egybekötött családi nap helyszínéül, ami a jándi kikötőben álló hajócsoda volt.

elvalaszto 4

10 éves évfordulót ünnepelt a vásárosnaményi Közbiztonsági Polgárőrség (11)

A jubileumi ünnepség keretein belül megtartott családi napon az egyesület elnöke, Vékony Ferenc köszöntötte a szép számmal megjelent polgárőröket és családtagjaikat. Beszédében mindenkinek megköszönte, hogy jelenléükkel megtisztelték a rendezvényt, majd ismertette az egész napos rendezvény programját.

elvalaszto 4

10 éves évfordulót ünnepelt a vásárosnaményi Közbiztonsági Polgárőrség (4)

A folytatásban a főszerepet a sport vette át, ahol elsőként a város első embere, Filep Sándor köszöntötte a megjelent csapatokat és a rendezvényen részt vevő családokat. Beszédében megköszönte azon áldozatos munkát, melyet a most jubileumot ünneplő polgárőrök tesznek évről-évre a városban és a térségben.

elvalaszto 4

10 éves évfordulót ünnepelt a vásárosnaményi Közbiztonsági Polgárőrség (1)

A folytatásban a meghivott rendőr válogatott játszott barátságos mérkőzést a Polgárőr válogatottal, mely jó hangulatú, küzdelmes, ám mégis sportszerű összecsapásra sikeredett.  A találkozót végül, egy szépségdíjas találattal a Polgárőrok válogattotja nyerte.

elvalaszto 4

10 éves évfordulót ünnepelt a vásárosnaményi Közbiztonsági Polgárőrség (3)

A barátságos mérkőzés díjait Filep Sándor, Váásárosnamény polgármestere adta át a győztes csapatnak. Üres kézzel azonban senki nem távozott, hiszen az összecsapáson résztvevők mind jutalomban részesültek. Ezen túl kiosztásra kerültek a legjobb kapus és mezőnyjátékos kitüntető címe is, ahol előbbit Csordás Attila, a Vásárosnaményi SE hálóőre, míg utóbbit Horváth Máté, a Vásárosnamény SE-től most távozó labdarúgó érdemelt ki.

elvalaszto 4

10 éves évfordulót ünnepelt a vásárosnaményi Közbiztonsági Polgárőrség (2)

A rendezvény ezt követően családi nap jellegéből fakadóan a gyerekek és felnőttek szórakoztatásáról szólt, akik részére ügyességi versenyek kerültek megrendezésre. Több számban is megméretteték magukat a sportolni vágyok, ahol egyebek melett hullahopp karikázás, büntetőrúgó verseny és a legkisebbeknek pedig léggömb fújó verseny is lebonyolításra került.


elvalaszto 4

10 éves évfordulót ünnepelt a vásárosnaményi Közbiztonsági Polgárőrség (5)

Hamisítatlan beregi gasztronómiai élmények sem maradhattak ki a gazdag programok sorából, ahol először tájjelegű babgulyás, majd beregi töltött káposzta került terítékre.elvalaszto 410 éves évfordulót ünnepelt a vásárosnaményi Közbiztonsági Polgárőrség (7)

A sport és ízélmények után az amúgy is tetőfokára hágó hangulatot élő muzsikaszó fokozott, ahol közismert mulatós slégerek és népszerű magyar dallamok kerültek tálalásra a megjelent vendégek nagy örömére.

elvalaszto 4

10 éves évfordulót ünnepelt a vásárosnaményi Közbiztonsági Polgárőrség (8)

A közismert dallamok ezután versenyszerepet is kaptak, hiszen a vendégek Újvári István, a térség legjobb karaoke énekesének vezérletével, karaoke versenyen vehettek részt a bátor jelentkezők.

elvalaszto 4

10 éves évfordulót ünnepelt a vásárosnaményi Közbiztonsági Polgárőrség (9)

A program további részében a festői szépségü Tiszán, egy feledhetetlen élményt biztosító hajókiránduláson vehettek részt a családi nap résztvevői. A kikötőből a jándi Tisza-part mellett, a Foltos-kerti lapályig élvezhették, kellemes nyári időben a Tisza menti természet egyedülálló szépségét.

elvalaszto 4

10 éves évfordulót ünnepelt a vásárosnaményi Közbiztonsági Polgárőrség (10)

A sétahajózást követően Jánd polgármestere, Asztalos István köszöntötte a jelenlévőket és a jubileumi évtizedet megélt polgárőr egyesületet. Beszédében emelett kitért a polgárőrség szerepének fontosságára és azon önkormányzati intézkedésekre is, mellyel szeretnék hulladékmentessé tenni a Tiszát és annak közvetlen környezetét.

A családi napot éjszakába nyúló táncmulatság zárta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Minden vélemény számít!